Minden ami Fonyód!

Fonyod.me

Home Környék Balatonfenyves - Kisvasút
E-mail Nyomtatás PDF

BALATONFENYVES - KISVASÚT

Több mint ötven esztendeje, az 1950-es évek elején építették meg a Balatonfenyves „mögötti” berkes területen azt a gazdasági vasutat, amely a mai napig is közlekedik öt vonatpárral Somogyszentpál irányába.

A Balatonfenyves központjából induló kisvasút a Nagy-berek legszebb részeire viszi el a turistákat. Kiinduló állomása a MÁV nagyállomás mellett, attól kb. 200 m-re található. A kisvasúton Somogyszentpálra, Táskára és Csisztafürdőre lehet eljutni.
Általában munkanapokon közlekednek, a megadott telefonszámokon különjáratok is rendelhetők.
Közlekedik: 07.01-08.31. Menetidő: 1 ó 10 p
Balatonfenyves - Kisvasút
Létrejöttét az akkori népgazdasági érdekek indokolták, hiszen ezen keresztül szállították a Dunántúl éléskamrájának titulált Nagybereki Állami Gazdaság által előállított termékeket a nagyvasútra, majd onnan szerte az országba. A munkálatokban kénytelen-kelletlen részt vettek azok a politikai elítéltek is, akik ebben az időszakban a településen működő rabtelepen töltötték rövidebb-hosszabb büntetésüket.
Már az 1960-as évek végén felvetődött a kisvasút megszüntetésének a gondolata, mivel az áruszállítás iránt csökkent az igény. Szerencsére ezzel egyidejűleg a turizmus fejlődésének köszönhetően felértékelődött a személyszállítás szerepe, hiszen kiváló nyári programot jelentett a táskai pincékhez szervezett kirándulás vagy a csisztai termálfürdő meglátogatása kisvasúttal a varázslatosan szép Nagyberken keresztül. Balatonfenyves önállósága óta folyamatosan küzdenek a kisvasút fennmaradásáért. Mára csupán a somogyszentpáli vonal maradt meg, de a kisvasutazás továbbra is emlékezetes eseménye lehet a balatoni pihenésnek.

Nagyberek

Régebben a Balaton-part ezen a részen jóval délebbre húzódott. NagyberekA tó hullámzása által idesodort homok felhalmozódása révén kialakult az a homokgát, amely elhatárolta a déli öblöt a tó mélyebb medrétõl.majd a jelenlegi parton vasút épült, települések jöttek létre (a mai Balatonmáriafürdõ, Balatonfenyves, Bélatelep). Így alakult ki a Nagy-berek. A nádasok, zsombékosok közti szigetecskék - az azt ismerõknek - rendszeres menedéket nyújtottak a veszélyes idõkben. A Nagy-berek két nagy részre különült: a keletire (Fonyód és Balatonboglár között) és a nyugatira (Fonyódtól Balatonkeresztúrig). A Nagy-berek terméketlen talaján az ötvenes évek legelején rabtábort létesítettek és politikai foglyokkal gyapotot termesztettek, akik részt vettek a kisvasút építésében is. A gazdasági célokra létrehozott kisvasút-hálózatmára jelentõsen visszafejlõdve ugyan, de egy-két vonalon még mûködik.A Nagyberek jó részén ma is mezõgazdasági termelés, erdõgazdálkodás, legeltetõ állattenyésztés folyik.
 
Partly Cloudy Partly Cloudy AM Fog / PM Sun Rain
14C 17C 21C 22C
V H K Sze

FONYÓD LÁTNIVALÓI

Fonyód - Kripta villa Kripta villa
Minden ember a maga módján, a lelke mélyén emléket állít igaz szerelmének...
Fonyód - Sipos-hegyi kilátó Sipos-hegyi kilátó
A kilátóból egész hosszában látható a Balaton
Fonyód - Palánkvár Palánkvár
1544 után kezdődött meg az első fonyódi erődítmény építése

fonyod_7.jpg

A BALATON ÉRTÉKEI

Badacsony Badacsony és a tanuhegyek
A vulkanikus eredetű tanuhegyek látványa szinte mindenki által ismert
Kis-Balaton Kis-Balaton
A Kányavári-szigeten kialakított Búbos vöcsök tanösvény kísérő nélkül, szabadon látogatható
Tihanyi-félsziget Tihanyi-félsziget
A Tihanyi-félsziget természeti szépségekben és értékekben gazdag terület
Hévízi-tó Hévízi-tó
A Hévízi-tó Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tava

Balatonlelle

Balatonlelle

VÁRROMOK A BALATON KÖRÜL

Balaton környéki várak, várromok

Balatonboglár

Balatonboglár